Címkék

2012. május 5., szombat

2012-05-04

Kedves híveink!!!

Eljött május, és ime itt a hatodik szeánszunk, azaz 4-én este Rock-Est címszó alatt hallgattuk meg Dominko Misi TOP-12 kiváló összeállítását, melyből ki sem tudok ragadni semmit, hiszen a rock és a bluesrock legnagyobb nótáit hallhattuk, köszönjük! DE mégis: ami számomra kiemelkedő volt, az a Colosseum "Bolero"-ja, már régen hallgattam, és természetesen nagyszerű! Lázasan készülünk az első közös blues-vacsoránkra, ami köztudottan egy pörköltfőzés lesz, két hét múlva, egész pontosan május 18-án! AKI RÉSZT KIVÁN VENNI, AZ MÉG május 11-én este 21 óráig jelentkezhet!!!!

Aztán a lemezbemutató keretében belehallgattunk a New York-i gitáros, Big Ed Sullivan két legutóbbi lemezébe, ami igazából nem blues volt, sokkal inkább rockabilly, de azért középső utódomnak (Presley) ez nagyon tetszett. Ezekután még belenéztünk a néhai Gary Moore legutólsó Montreux-i jazzfesztiválon 2010-ben felvett filmjébe, majd az este zárása képpen, már alig várva egy kis vérbeli bluest, megnéztük a nagy öreg B.B.King 2011-es, a  London-i Royal Albert Hall-ban tartott koncertjének első részét. Sokáig éljen még a blues királya!!!!

Beszéltünk még későbbi terveinkről, alakulóban van egy Radics-Hendrix emléknap megrendezése, ami rengeteg utánajárást és szervezést követel, de neki kell vágni!!!!

Lassan oda is elérkezünk, hogy létrehozzuk a Klub ünnepélyes megnyitóját, amit május 25-re tervezünk!
Ha bármilyen változás van, arról mindenki értesülni fog, akárcsak a részletekről!
Most egyenlőre ennyit, ja még valami:  Kedves Barátunk és Tagtársunk "Fáni" jóvoltából míg ezen sorokat írom a veszprémi illetőségű Bluesberry zenekart hallgatom! Ezt Nektek is hallani kell, igen jó zene, úgyhogy
a jövő heti Blues-est-en (május 11) mindenképpen leforgatjuk!

A blues legyen Veletek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése